Örömmel tudatom, nem vagyok már fogatlan. Ma /2010. január 9./ kibújt az első fogam. Ennek talán Apa örült a legjobban, több okból is.
Először is, mert Mama már hónapok óta majdhogynem naponta kérdezi meg:
Először is, mert Mama már hónapok óta majdhogynem naponta kérdezi meg:
"Van-e már guzsi?"
Jelentem Mama, van.
Másodszor, nemrégen voltunk orvosnál, ahol találkoztunk Lola babáékkal (velük együtt tornáztunk még a pocakban). Lolácska fiatalabb tőlem, de nem ám csak néhány nappal! Mégis neki már volt 2 fogacskája. Na ez Apának betett! Szinte még pánikba is esett, hogy hát ez meg hogyan lehetséges? Az ő kicsi Alízkája, aki eddig mind testileg, mind szellemileg fejlettebb volt koránál, és most meg el van maradva fogacskák tekintetében... Aztán persze Anya megnyugtatta, hogy nem vagyunk elkésve. Egyébként is örüljünk, mert minél később jön ki, annál kevésbé romlik, meg egyébként is addig sincs mivel rágni a cicit!
És végül nem utolsó szempont persze az sem, hogy ezzel végre kicsit csillapodik az a nyűgösség, amit maga a fogzás fájdalma gerjeszt!
Jelentem Mama, van.
Másodszor, nemrégen voltunk orvosnál, ahol találkoztunk Lola babáékkal (velük együtt tornáztunk még a pocakban). Lolácska fiatalabb tőlem, de nem ám csak néhány nappal! Mégis neki már volt 2 fogacskája. Na ez Apának betett! Szinte még pánikba is esett, hogy hát ez meg hogyan lehetséges? Az ő kicsi Alízkája, aki eddig mind testileg, mind szellemileg fejlettebb volt koránál, és most meg el van maradva fogacskák tekintetében... Aztán persze Anya megnyugtatta, hogy nem vagyunk elkésve. Egyébként is örüljünk, mert minél később jön ki, annál kevésbé romlik, meg egyébként is addig sincs mivel rágni a cicit!
És végül nem utolsó szempont persze az sem, hogy ezzel végre kicsit csillapodik az a nyűgösség, amit maga a fogzás fájdalma gerjeszt!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése