Lilypie Kids Birthday tickers

2010. március 28., vasárnap

Fal,ülés,fagyi és a többiek…


Már megint történt velem jó sok minden. Anyáék leszigetelték 5 centi vastag hungarocellel a külső falat belülről…

Így mondanom sem kell, hogy 2napos korlátozásaim voltak a lakásban. Szerettem volna mindig közelebbről szemlélni a dolgokat, de hiába toporzékoltam. Mivel maradt még a festékből, Anya kiadta a feladatot Apának: fesse le végre a fürdőszoba még megmaradt kékségeit. Apa most épp azt csinálja : ) mi pedig Anyával gépelünk és joghurtozunk…

Kaptam végre egy új 6 fokozatban dönthető gyerekülést (brűsülést), hiszen az eddig használt bébihordozóból enyhén szólva már kilógok. És a súlykorlátja is csak 9 kg-ig van. Az új pedig már 9-25kg-ig! Apa szeretett volna valami lányszínűt, de sajna egyáltalán nem volt már abból a típusból, amit kinéztek, így közös megegyezéssel egy fekete-zöld verzió mellett voksoltak. Azt már szinte meg sem kell említenem, hogy a szüleim már megint leégettek. Folyton csinálják a feszkót. Szegény eladó teljesen rosszul lett tőlünk. Ezt persze mindketten hihetetlenül élvezik (zsák a foltját), szeretnek bizonyos embertípusok idegein táncolni! Azt hiszem most rendkívül finoman fejeztem ki magam. Na mindegy. Van végre a súlyomnak, koromnak, méreteimnek megfelelő gyerekülésem. Kell is, mert már a húsvétnak így nem indulhattunk neki.

Apropó! Húsvét! Valaki adjon már Anyának egy falinaptárt! Ha lehet, akkor olyat, amibe a névnapok is benne vannak. De nem boltban is vehető lapozgatós kell! Hanem ami pl. a Nők Lapjában meg ehhez hasonló újságokban szokott lenni újévkor… Olyan, amit az emberek tipikusan a budiba ragasztanak ki. Bármikor ránézhetős naptár nélkül szegény Anya úgy érzi magát, mint mikor az ember otthon felejti a mobilját. És hát azzal is csak most szembesült a pénteki bevásárlásnál, hogy itt van a nyakunkon a húsvét.

Általános vasárnapi menünk: kimaradhatatlan húsleves, rántott hús vagy sült hús vagy pörkölt vagy… meg valami savanyú! Ma sem volt másképp (pöris változatban), na de nem is ez a lényeg, hanem a fagyi! Anya vásárolt két Cornettot, magának mascarponés-erdeigyümiset, Apának meg csoki-vaníliásat, ebéd utánra. Mikor elkezdték enni, szó szerint kinéztem a szájukból, szinte csorgott a nyálam és úgy táncoltam érte kinyútott nyelvvel, mint a maci a nyíregyházi állatkertben. Apa nem bírta és megkóstoltatta velem. Anya kis híján agyvérzést kapott. Na hát, el se tudom mondani mennyire ízlett és mekkora kunyerálásokba kezdtem hírtelen! Az Apáé ízlett jobban és Apától könnyebb is volt szerezni újabb és újabb nyalintásokat...

Túlzás nélkül ki merem jelenteni, hogy rákaptam a fagyira (:









2010. március 24., szerda

Tavacs van

Két óvodás beszélget:
-De jó! Tavacs van...
-Mi van??
-Tavacs van!
-Micsoda?
-Hát tavacs van!
-Mi van???
-Ba**nak a verebek!!!
-Jaaaa! Tavacs van.



Végre itt a jó idő! Nagyon élvezem, hogy már nem kell szkafanderbe bújnom (:
Szerettem a havazást is, de most a galambnézegetés és a vóvómegfigyelések valahogyan jobban lekötnek...

Íme az új "portfólió", Anya azt mondta: ebből a gyerekből még lesz valaki. A képek magukért beszélnek.










2010. március 22., hétfő

Játszótér


Följöttünk a pupuc legtetejére, a játszótérre. Hozott már Anya ide máskor is, de eddig még mire felértünk, mindig elaludtam. Most viszont megtörtént az első játszótéri kaladozásom, ma épp 10 hónaposan. Vezettem autót, lovacskáztam, motoroztam, csúszdáztam... Haverkodtam gyerekekkel és nagymamákkal. Nagyon klassz volt! Remélem jövünk máskor is!

2010. március 16., kedd

DEKÁDOS

Betöltöttem a 10. hónapomat is. Ebben a hónapban a vendégeké volt a főszerep. Sokan ellátogattak hozzám az elmúlt hetekben. A sort Zoli nyitotta, aki nagyon tetszett nekem. Számtalan őszinte füligérő mosolyt dobtam neki cserébe a huncutságokért, kis kedvességekért, amiket kaptam tőle. Anyát persze a kis terepjárós-Micimackós kalapkával nyűgözte le, mert szerinte csodaszép kalandorkislány vagyok benne. De nagy élmény volt, hogy a Zoli csi-hu-hu-val jött és ment, mi pedig így kétszer is láttuk a csi-hu-hu-kat. A miskolci vasútállomás minden szeglete magával ragadott, míg vártuk, hogy Zoli megérkezzen.


Már most mindenkivel sokkal barátságosabb és közlékenyebb vagyok, mint első alkalommal, így volt ez Andi nénivel és Zsolti bácsival is.
Ők nagyon kedves emberek, úgy éreztem nagyon kedvelnek engem. És most már hamarosan ők is hozatnak a gólyával egy hozzám hasonlóan apró emberkét, aki majd a kispajtásom lehet. Bár Zsolti bácsi elsősorban nem nunikás, hanem kukacos emberkére esküszik, de ehhez lesz majd még Andi néninek is némi-nemű köze :)

Elhívtak minket a lakodalmukba, ami egy igazi tűzoltólagzi lesz! Már alig várom. Nem voltam még ilyen dínom-dánomban sosem. Azt mondták lesz majd sok kispajtás is és hogy majd én javítom a kislányok arányát :)
De még mielőtt elmennénk ebbe a lakodalomba, majd hamarosan ellátogatunk hozzájuk. Apa meg Zsolti bácsi leegyeztették, hogy amikor megyünk mind Apával a közelgő konferenciára, akkor a három napból egy este hozzájuk megyünk. Afféle elő dínom-dánomra. Andi néni főz, Zsolti bácsi tölt...

Nagy volt a vendégség a hosszú hétvégén is. Eljött hozzánk Erzsi nénje és Jani bátyja, és megismerkedtem Viktorral és Annával is.

Nagyon örültem mindnyájuknak, és természetesen a zenélő, éneklő, villogó játékoknak is, amik azóta a legújabb favoritokká váltak.

Mint ahogyan már sokan, ők is megállapították, hogy deréktól felfelé Apára és csak legfeljebb deréktól lefelé hasonlítok Anyára . Persze azt is csak max. bokáig, mert még a lábujjaim is olyanok, mint az Apáé.

Turai Mama is mindig azt mondja: "miránk ütött". Erre persze Anya kompenzál, hogy de csak külsőleg.

Mert a szerelőkém és a kíváncsiságom az teljesen a Vurom Papóé, a rafináltságom meg a hisztikéim, akaratosságom, makacsságom pedig mind Anyától erednek. (What kind of positive characteristics!)

Voltunk csípőszűrés kontrolon, mert a szüleim hajlamosak túlaggódni a dolgokat, ha rólam van szó. Ugyanis négy hónaposan voltunk a kórházban a kötelező csípőszűrésen, ahol volt UH és röntgen vizsgálatom is. Problémát nem találtak, de előírtak 2 hónap terpeszpelenkázást. A védőnő szerint ez a protokoll, és ha nincs gond, nem is hívják vissza az embert kontrolra. Minket sem hívtak vissza. De mivel a vizsgálati lapomra rákerült egy olyan mondat, hogy a csípőm minimálisan lazább és ráncasszimetriám is van, így Anya nem nyugodott, míg meg nem nézett újra egy orvos. Elmentünk dr. Riskó Ági néni ortopéd főorvos és sportorvos magánrendelésére, ahol csupa jókat mondott a doktornéni. Apának az tetszett a legjobban, mikor azt fejtegette, hogy ez rajtam nem háj, hanem izom. Nagyon jól fejlettek az izmaim, ezért álltam már fel 8 hónaposan. Nekem a talicskázás és a kézen fogva járkáltatás tetszett jobban. Meg még odakint a váróban a többi baba, akiket fennhangon szórakoztattam. Na de a lényeg, hogy minden rendben van, a szüleim is megnyugodhattak és mint mindig, most is büszkélkedtek velem a többi szülőnek.

Mostanság be nem áll a szám, a folytonos halandzsázások közt egyre több értelmes szavam is van. Kapaszkodva bárhová eljutok és minden utamba eső tárgynak igyekszem megváltoztatni a koordinátáját. A konyhában szeretnék a leginkább pakolgatni, ha engednék. Ehelyett Anya sétálni visz, van amikor 2,5-3 órát is levegőzünk. A jó időt már mind nagyon várjuk. Felismerem a többi babát és a vóvókat. Még mindig rajongással figyelem a buszokat, autókat és az egyéb brűűű-ket.
Nem túl messze tőlünk nyílt egy bolt, ahol Anya 70 Ft-os darab-áron vásárol nekem rengeteg szebbnél szebb kisrucit. Sosem jövünk üres kézzel, mindig talál valamit, amit nem tud otthagyni, és mindig azzal magyarázkodik Apának (amikor megjelenünk egy újabb nagyszatyor ruhával), hogy hát ez nem is pénz érte. Szóval cserélődik a ruhatáram, de kell is, mert már megint nagyon sokmindent kinőttem.
Már nem sok bátorság hiányzik ahhoz, hogy elinduljak. Többször próbáltam már megállni kapaszkodás nélkül és ez egyre többször sikerül is. Ha meg mégsem, akkor marad a jól bevált négykézlábasdi…

So, so! Ez a hónap mozgalmasan telt és mindenki örömmel konstatálta, hogy milyen nagyot nőttem, mennyire mozgékony vagyok, mennyire fejlett és ügyes, milyen barátságos és cseppet se félénk. És persze milyen szép!!!

Gyakorlailag mindent tudok, amit a nagy könyv szerint egy egyévesnek tudnia kell, pedig még csak 10 hónapos vagyok. Különleges vonzódásom van a könyvekhez, újságokhoz, amiket már most úgy lapozok, mint egy felnőtt :)

2010. március 6., szombat

trek pooh