Miből lesz a cserebogár? (avagy a "BOGÁR"-család)

SZÜLEIM: Apabogár-Macim és Anyabogár-Cicám
(amikor én még csak a beszélgetéseikben voltam jelen)


Miből lesz a cserebogár? (avagy a „BOGÁR”-család)

Minden emberben fölmerül élete során a kérdés: Hogy is lettem én? Hogyan ismerkedtek meg a szüleim? … és még sok-sok ezekhez hasonló kérdés. Aztán persze még mielőtt bármilyen választ is kaphatnánk, ki ne képzelné bele a szülei és a saját kis történetét valami igazán romantikus, kvázi amerikai kasszasiker filmbe, mint például a Titanic.
Na hát az én történetem nem éppen egy Titanic, de a romantika sosem volt híjján. Pedig sem Apukám, sem Anyukám nem az az ember, akiről úgy elsőre ilyesmit feltételezhetnének. De hát amelyik kutya ugat, az nem harap- szokták mondani.
Különleges és egyben érdekes is, mert nem egy mindennapi történet. Épp ezért nem is közömbös. Sok álszent emberben felháborodást vált ki. Aki viszont nyitott és keresi a dolgok mögött a tartalmat, szereti megérteni és nem csak elfogadni ill. nem elfogadni azokat, akkor azt az embert képes megérinteni egy ilyen történet, a szó jó értelmében.
Mint ahogy már a legelső bejegyzésemben is említettem, minden az egyetemen kezdődött, ugyanis a szüleim ott ismerkedtek meg. Apa tanított az egyetemen, Anya pedig tanult. Már az utolsó félévében járt, mikor elindult köztük egy e-mailes levelezés. Egy olyan levelezés, mely Anyukám végzésével sem ért véget, sőt! Hosszú hónapokig tartó, magázódó, egymás ellen önmagukkal küzdő, egymástól többször elbúcsúzó, de mindig visszatérő… nem ragozom tovább: 229 ilyen e-mail maradt meg, amiben nincsenek benne a kézzel írt levelek, sem pedig az sms-ek…
Íme egy parány szelet (3-3levél) az elejéről, de nem a legelejéről, majd ráadásként egy-egy kis versike.




Kedves Tanár Úr!

Tanár Úr "innentől kezdve önnél a labda" kijelentésére reagálva "passzolni" készülök, természetesen a labdát és nem a meghívást.
Nekem előreláthatólag két napom teljesen szabad: e hét szerda ill. jövő hét szerda. Szerdánként nincs órám és erre a két napra egyéb elfoglaltságom sincs még tervbe. Most Tanár Úr szavait kölcsönözve én mondom: Innentől kezdve Önnél a labda!

Üdvözlettel: Brigi





Kedves Brigi!

Akkor legyen a közelebbi szerda ebéd után - 13 óra.

Üdv.:
Turai Endre.






Kedves Tanár Úr!


Köszönöm szépen a meghívást és a beszélgetést, jól éreztem magam annak ellenére, hogy borzasztóan zavarba voltam. Még sose voltam ilyen helyzetbe.
Rengeteg fejtörést okozott és okoz még mindig nekem ez a beszélgetés több szempontból is.

Sikerült Tanár Úrnak újabb és újabb dolgokkal meglepnie, de ezeket inkább megtartom magamnak, kivéve a számomra legmegdöbbentőbbet: versek. Míg le nem érettségiztem én is írtam rengeteg verset, aztán ez az elfoglaltság egy ideje már valahogy nem az életem része...

…




Kedves Brigi!

A dátumon kívül mégis van egy rövid válasz a levele első részére. - Csak azért, mert erőszakos vagyok!

Igazán ARANYOS!!! - Én pedig örülök, hogy kibírta a hosszú beszélgetést és a sajátos stílusomat!

Hát igen, az irodalom és a líra nálam is talán nagyobb szerelem volt, mint a fizika - geofizika.

Középsuliban több szavalóversenyen is sikerült nyernem, s a Földes Gimiben önképzőköri elnökként számos előadóestet, költőkkel-írókkal-színészekkel eltöltött beszélgetést szerveztem.

Az egyetem első éveiben még studióskodtam, s néhány irodalmi esten aktívan szerepeltem is. Végzés után néhány évig KISZ keretek között én szerveztem az oktató-dolgozói kulbbot és az egyetemi műveltségi (DÉMON) vetélkedőket.

Most megint "villogtam" egyet.

Aztán sajna ez a része az életemnek megszakadt, s maradt a "tudomány", vagyis amire ráfogjuk, hogy az.

Látja, talán mégsem véletlen, hogy olyanok az óráim, amilyenek - néha színház, néha kész CIRKUSZ, s folyamatosan kiprovokált spontán szituációs játék és agytorna, lemérendő a szenilitásom fokát, merthogy öregedni és butulni szörnyű.

Szinte biztos voltam benne, hogy Brigittába egy jó nagy adag színészi véna szorult, különben nem is ment volna velem sem bele "non-sence", de azért érdekes, s talán kedves játékokba. Igaz ezt a vénáját - jó színészként - sokáig megpróbálta rejtegetni.

Én is élveztem a beszélgetést és köszönöm, hogy elfogadta a meghívást.

Ja, és bocsi ezért a kéretlen levélért.

Most érezni fog valamit!!! - Kipróbáltam a szenzibilitását.
Ha bejött, ne ijedjen meg - abszolút FEHÉR MÁGIA!

Ha nem jött be, akkor pedig ne vicceljen azzal, hogy boszorkány!

Barátsággal és lelki öleléssel:
Turai Endre,
a. York-sir.

Ui.: Brigi! Ön egy Kedves, de Veszélyes LÁNY!




Kedves!

Tanár Úr! ... Maga játszik velem!!! De tudja mit, élvezem!

Tanár Úr az első ember az egyetemen az öt év alatt, aki igazán fejtörést okoz. Gyűlölök átlátni az embereken, unalmas a kiismert világ. De Tanár Úr! Huhh! A mindennapi házi feladat, egy örök rejtély, kihívás és egyben felhívás, akár felkérés táncra, a teljesen megfejthetetlen, néha kész "cirkusz", de ugyanakkor egy NYITOTT KÖNYV, melynek csak a nyelvét kell érteni, melyen íródott...

Ez most lehet furán hangzik, de megláttam Tanár Úrban ugyanazt a legbelül nagyon lelkis, különc, önfejű, eltökélt és csakazértis embert, akinek saját magam érzem. Félelmetes dolog felfedezni valakiben önmagunk egy darabkáját. Ez rémisztő és egyben vonzó, akár egy kétpólusú mágnes.

Mindenesetre tiszta szívből örülök annak, hogy végső soron kellemes csalódás lett nekem Tanár Úr a terjesztgetett rémhírek ellenére. Tudom! Nem kell a púder! Szinte a fülembe csengnek e szavak. De nem érdekel. Az őszinte szó, mindig célba ér, megérint.
És amit most Tanár Úr érez épp e pillanatban, az az igazi fehér máglya! Igen. Nem kell megijedni, egy földre szállt angyal vagyok boszorkányruhát öltve, csak hogy néha becsaphassam saját magam is...

Az életemet is rámertem volna tenni, hogy nem bírja ki, pusztán a dátum-választ. Bevallom volt bennem egy piciny provokáció is és önteszt. Imádom magam, mikor igazam van :)

Ezt talán nem kéne elmondanom, de a "kéretlen levéllel" a fejemben feküdtem egész éjjel, előtte százszor átrágtam minden szavát és a nyitott könyv rejtett nyelvét fejtegetve a reggel már egy újabb fejezetet hozott.
Vigyázzon Tanár Úr! A rendkívül fejlett egot jelző önsztárolás, mely egyébként a lételeme is, a végén még teljesen felfedi Tanár Urat és kiolvasom a könyvét!

Bár nem félek, hogy eloszlik a varázs, véget ér a játék, a színház, mert ha Tanár Úr valóban kicsit olyan, mint én, akkor akár a jéghegy, ami a felszínre kerül, pusztán csak töredék.

Ha már így kitálaltuk egymás előtt költői vénánkat és egyéb művészi hajlamaink, szeretném megkérdezni mely költő(k)/író(k) áll(nak) Tanár Úr szívéhez a legközelebb?

Az agytornáért és végül a mosolyért cserébe bátorkodik küldeni egy éteri-puszit a "Kedves, de Veszélyes LÁNY" : Brigi







Ó, Kedves Brigi!

Bárcsak biztos lehetnék benne, hogy ezt a játékot én kezdtem el!

Persze hogy játék, de mi nem játék, amit komolyan tud csinálni az ember az életben?

Aztán minden játék véget ér, a függöny legördül, s ahogy legördült máris egy másik darab kezdődik. Csak az a kérdés hogy a szereplői kör és a megmaradó szereplők mennyire változnak.

Brigitta is jól tudja, hogy ezt a képtelenül érdekes játékot nemcsak ketten játsszuk, legfeljebb mi próbáljuk megfejteni a MÁSIKAT.

Jó, igaz a "dátum válasz" tekintetében tényleg Brigi nyert!
DE! Nyert volna akkor, ha nem hagyom nyerni?
És ha nem hagyom nyerni, nem tartott volna egy fafejű faragatlan bunkónak?
Nade, itt az újabb feladvány: mi van, ha azért hagytam nyerni, mert leplezni akartam, hogy fafejű faragatlan bunkó vagyok, pedig valójában ez az igazság?

Igen! Én is jól tudom, hogy disszonáns - mármint a normálisnak mondott emberekhez képest disszonáns - valaki vagyok. Másként fogalmazva: nem vagyok normális. De higgye el, ez a tudat éltet. Legjobban pedig az bosszant, hogy az élet kényszerítő peremfeltételei miatt mégiscsak asszimilálódtam ebbe a ... (ezt nem írom le, mert ezért perelhető lennék, és tudja, hogy a pertől iszonyúan irtózom, mert nem tiszta játék) uralta világba.

Magyarázat: - egy gondolattöredékem, amit akkor írtam, mikor pár évvel idősebb voltam, mint most Ön (Istenem, de furcsa már ÖNNEK azt írnom, hogy Ön!), de még nem voltam harminc.

Címe is van: Ima.

Egyedül véled!
Véled, most
És mindig
E rohadt világban!

Neked kellett volna a múlt,
Ha szétzúzza a jelent?
És nekem?
Véled talán igen!

Annak igazán örülök, hogy majdnem jól ismert meg, valóban "nagyon lelkis, különc, önfejű, eltökélt" ember vagyok. "Csakazértis" ma már nem, de huszonévesen valóban az voltam. Na meg még egyéb is, ... feljegyzendő a megfejtendő fejezetbe.
Apropó! Szerintem maximalista nem vagyok, azt csak néhány Kedves Kollégám terjeszti rólam. - Sőt nagyon sokszor slendrián és "laza". Persze, isten tudja, lehet hogy maximalista vagyok és csak azért gondolom, hogy nem vagyok az, mert ez is a maximalizmusomból adódik.

A gondolattöredékeket, a játékot, a versenyt, a sportot, a barátságot, a szerelmet és a nótákat szeretem legjobban az életben.

Nagyon, nagyon köszönöm, hogy elmondta a rólam terjengő "szereti a lányokat sírásig eljuttatni" közvéleményt, amitől Brigi is tartott.
Hát ezzel alaposan meglepett, ezt nem gondoltam volna!

Talán ezt nem kellene most nekem sem leírnom, de bízom a diszkréciójában.
Azért lepett meg, mert betegesen nőimádó vagyok. Miért?
Mert szerintem a férfiembernek az a legkellemesebb foglalatossága, ha kellemes, izgalmas, vagy boldog perceket tud szerezni azoknak a Kedves, érzékeny, izgalmas, hisztis, határozott, vagy bizonytalan és GYÖNYÖRŰ lényeknek, akiket NŐKnek hívnak.
Ezért tudunk, mi férfiak halálosan beleszeretni gyorsan a nőkbe és ezért csalódunk mélyen, amikor rájövünk, hogy nem is kellett volna.

Baj van! Ez a levél már majdnem hosszabb, mint a szakesteken a felszólalásaim, ezért már csak néhány apró megfejtendő gondolattöredék - tudja, azokat szeretem.

- Ma reggel kicsit csalódott voltam, mert hiába kerestem a válaszát a postafiókomban. Délután aztán visszabillent a lelkivilágom, mert megjött.

- Mindig szerettem volna, ha lánygyerekem is lenne, de azt én sem szeretném, ha "apakomplexustól" kellene tartania. Kifejezetten trükkös női "megtartom az önbecsülésem látszatát, amíg nem tiszta a kép" hadmozdulat volt.

- Hogy kedvenc mondásommal éljek: Ha húsz évvel fiatalabb és húsz kilóval könnyebb lennék, még az is lehet, hogy megkérném a kezét.

- Egyébként Brigitta kifejezetten jó feleség típus, mert nem egy buta tyúk, akit egy idő után megún az ember, érdekes és tud beszélgetni.

- A pezsgőből még a fél palack romlófélben van, a mogyit és a sós tésztákat viszont lassan felzabálom.

- Sem kedvenc íróm, sem pedig kedvenc költőm nincs, mert szerintem ez a kategória nem létezik, viszont rengeteg verset és regényt szeretek.

-- Pl. próza: Jack Kerouac - Az úton,
Eric Knight - Légy hű magadhoz,
meg az egész Jack London-i világ.
-- Pl. líra: Vajda János - Húsz év múlva. (ez nem trükk!)
Tóth Árpád (Nem az, hanem a gyermekkori barátom - aki addig volt barátom, amíg a Földesben nem végzett - most Bükkmogyorósd polgármestere.) - négysoros (Annyira jó hogy leírni sem szabad, csak élőszóban továbbadni!)
-- Pl. zene: na ebbe nem kezdek bele, mert nem tudnék egy-kettőt, csak egyet választani, és ez a Gyöngyhalászok!

- Jó az, ha az ember nyitott könyv tud lenni, mert akkor kevésbé okozhat a másiknak csalódást.

Reménykedem, hogy a megfejtéshez újra írtam néhány használható dolgot, mert állítólag annyira egyszerű és egyenes ember (bárcsak az lennék) vagyok, hogy engem képtelenség megfejteni.
Szerintem Brigit sem lehet, de nekem nem is volt ez a célom.
Azt szeretem, hogy nem mint diák a tanárral próbált velem szóba állni, hanem mint ember az emberrel.

Az "éteri-pusziét" ezer csók! A puszi ugyanis a gyengém, az olyan tiszta, elegáns - nagyon szeretem.

Baráti szeretettel (Hű de furcsán hangzik!):
egy leendő öreg haver, Endre.



A költemények:


Mit adhatnék

Mit adhatnék Neked
Drága nagy gyerek,
Tündérhercegnő,
Ha eleresztelek?

Nekem egy életre
A múzsacsók marad.
Látod, a Tiéd már
Szívemből egy darab.

Félek, nagyon félek,
Ha többet adok,
Odaveszne e szív,
Teljesen ellopod.

Üstökös lett a rím,
A lelkembe csapott.
Kérlek! Ó, Te menj el,
Mert én már nem tudok.




…MÉG VAGY

Behunyt szemeim tavában
Tündér világot ringatok,
Hol szívedtől szívemhez érve
Sugárzó gyémánt híd ragyog.

Karjaimban minden gyöngéd
Ölelés Érted ébredez,
A lelkem csupa néma hála
Hogy még vagy nekem s szeretsz.

Minden lépés Feléd vezet
S őrült hiányodból fakad,
Hogy minden nap elveszítelek
Mert egyszer megtaláltalak.


A szüleim érthető módon előttem sem fedik fel összes titkukat, de a levelezésükből és az egymásnak szánt versikékből (ahogy Apa hívja, gondolattöredékekből) ennyi is elég, hogy lassan elképzelésem lehessen arról, mégis miből is lett az a cserebogár? Ha ők olvasnak bele néha-néha ezekbe a levelezésekbe, még most is végigfut rajtuk az a bizonyos borzongás, és belepirulva „vagdossák egymás fejéhez” : …mert teljesen elvetted az eszem!
Bár többször megpróbálták elengedni és el is engedték egymás kezét, valami mégis újra és újra a közös útra terelte őket. Köszönet ezért a sorsnak, hiszen máskülönben ÉN sem lehetnék! Pedig „A világ minden gyermekkel újra kezdődik…” tartja a mondás, és nem csak a szüleimnek kezdődött újra a világ, hanem mindenkinek, aki engem szeret!

SZERELEMBŐL. Ez a válasz. Mindenre.

Íme! Ez lettem én: ALÍZKA-BOGÁRKA!