Az én Apukám nagyon de nagyon szeret ám engem. Aki jól ismeri Őt, az tudja, hogy mennyire sportfüggő. Ez persze nem azt jelenti, hogy rengeteget sportol. De ehhez a megállapításhoz elég csak ránézni(:
A sportfüggősége sokkal inkább a sportcsatornák közti örökös szökdelésekben mutatkozik. Lehet foci, jégkorong, kézi, vízilabda...gyakorlatilag bármilyen sportközvetítés, Ő mágnesként ragad a képernyőre. Úgy tud szurkolni, mintha az élete múlna rajta. 
Igazából estig mesélhetném, hogy mekkora szerelemben is van az én Apamacim a sportokkal ill.azok közvetítéseivel, mégsem tudnék mindent elmondani, mert AKKORÁBAN!
Akkor ezek után jobban kirajzolódik, mennyire is szeret, ha képes volt engem játszóterezni vinni, ahelyett, hogy számára fontos meccset nézett volna. Azért ebben volt némi ráhatása Anyának is, bár olyan túlzottan nem kellett Apát győzködni.
Aztán persze jól éreztük magunkat, főleg a hintában.
Természetesen a kompromisszum a szüleim közt úgy született meg, hogy jutott is, maradt is. A játszótéri kiruccanás miatt kihagyott Apa egy meccset, de úgy mentünk haza, hogy maradt még neki talán kettő is :)
Egyébként nem csak inaktívan sportol, hogy egy kicsit a védelmére keljek, hanem heti két alkalommal aktívan is, az egyetemi körcsarnokba jár focizni. És ezért cserébe most már Anya is "kiharcolt" magának heti két alkalom úszást, az új egyetemi uszodába.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése